Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A boutis technika története és rövid leírása

2009.06.07

A boutis technika

kialakulásának rövid története

és a

technika leírása

 

fordította és összeállította: Parnaki Ágnes

 eredeti előadás : 2008. november 8. Tatabányai Varró Nap

képeket készítette és technikai segítséget nyújtott: Kerekes Éva

 

Egy boutis (ejtsd: buti) technikával készült tárgy igazi csemege a szemnek és a léleknek. Egy boutis takaró vonzza a tekintetet: finom árnyékai, súlya, egyszerűsége és mégis hihetetlen gazdagsága lelket gyönyörködtető élmény. A boutis fény és árnyék játéka. Felületi látszólagos egyszerűség és belső, mély gazdagság. Egy igazi boutis technikával készült tárgynak mindkét oldala teljesen egyforma – maga a tökéletesség. Így varázsol egy egyszerű lenvásznat gazdagon hímzett lakásdísszé, vagy éppen keresztelői ünnepi, meleg babatakaróvá. Egy lelkes foltvarró, azonnal megfogadja, hogy ha hazamegy, azonnal leül és varr egy ilyet, s nem is kezdi mással, mint egy ágytakaróval. Ha valaki azonban próbálta már a technikát, tudja, hogy néha embert próbálóan aprólékos és bonyolult feladat.

 

Kik is voltak ennek a technikának az előhívói? A boutis szülőhazájának mindenki Franciaországot tekinti, azonban a boutis ide Olaszországból érkezett, méghozzá Szicíliából. A 13-14. század környékére tehető a születése, sokkal régebbi, mint képzelnénk.   

Egy szicíliai műtárgy pár őrzi a régi mesterek tűnyomát: ma ezt Trisztán kilt néven ismeri a kilt történelem. Az eredeti egyik felét ma a Victoria és Albert Múzeumban őrzik, Londonban, másikat pedig a firenzei Nemzeti Múzumban találhatjuk meg (Muzeo Nationale, Bangello terem). A kilt együttes 1400 (1395) körül keletkezett és a népszerű Trisztán és Izolda történetét dolgozza fel, a boutis technikával készült képekben. A középkorban igen kedvelt és sok helyen említett, valamint rengeteg változatban ismert történetet 14 jelenetben láthatjuk, az egyenként 122-106 inch méretű kilteken. Trisztán és Izolda legendája egy romantikus lovagkori legenda. Történetük középpontjában Trisztán cornwalli lovag és Izolda ír hercegnő tiltott, bájitallal manipulált kalandos szerelme áll. Így a képeken láthatunk lovagokat, királyokat, csatajeleneteket, romantikus keretben. A Maison de Boutis (ejtsd: mezon dö buti Múzeum, Calvission, Franciaország) napjainkban rekonstruálja a Trisztán kiltet, a tavalyi Ezüstvölgyben rendezett kiállításon láthattunk belőle már kész képeket.

 A Trisztán kilt együttesen fehér vászonra barna cérnával varrták fel a mintát, majd gyapjúfonállal vagy pamutfonallal tömték ki. A kiltek háttéröltései fehérek, minden bizonnyal len cérnával. A barna cérnához a mai közép karamell és a csokoládé szín áll talán a legközelebb. A barna cérna mindenképpen egy nemes anyagból készült nagyon finom cérna, ami egyben erős is. Nem végeztek nyilvános analizáló vizsgálatot, nem tudjuk, hogy selyem, len vagy éppen pamut cérnával dolgoztak-e. A kiltek körül sok a bizonytalanság és az egymásnak ellentmondó állítások. Nagyon kevesen láthatták, még a kutatók közül is a műtárgyakat, mert igen rossz állapotban vannak, nem is csoda, ha kiszámoljuk hány évesek, és ne feledjük, hogy minden bizonnyal használati tárgyak voltak. Eddig a két múzeum raktárában, feltekercselve egy fiókban feküdtek. A londoni múzeum egy pár éve elővette és restaurálta kezdte a náluk őrzött kiltet. 2008 év novemberében tervezték a nagyközönségnek is megmutatni a kiállításuk állandó darabjaként.  Feltevések alapján a két kilt egy nagy falikárpitnak készült, vagy egy páros ágytakarónak feltehetően egy olasz nemesi család sarjának esküvőjére. Biztosat azonban nem tudunk. Annyit állítanak a tudósok, és ennek fizikai jelei is vannak, hogy valaha a két darab egy egészet alkotott. Az is biztos, hogy ez a legrégebbi boutis technikával készült emlékünk.  

Én el tudom képzelni egy gyönyörű falikárpitnak egy középkori kastély hálószoba falán, ahol a domborulatok leginkább gyertyafénynél mutatják meg a történet képeit. Egyébként ezek a képek mintái, és elrendezésük emlékeztet a középkori kézzel írt és festett kódexek, hóráskönyvek iniciáléira és más képeire, festett betűire, díszeire.

Mi is a különlegessége a boutisnak? Két réteg anyag közé juttatnak be tömést egy nagy tű segítségével. Teszik ezt úgy, hogy a tű – tehát a betömés helye nem látszik a későbbiekben. Ez teszi lehetővé azt, hogy a boutis technikával készült kelmének nincs hátoldala, mindenhol egyforma. A fény felé tartva gyönyörűen kiadja a mintáját. A technika neve állítólag francia szóból ered, ami tömést jelent, a tűt is boutis tűnek hívjuk, amit a pamutfonal töméséhez használunk. Az első tűk természetesen fából voltak, ami meg nagyobb terhet rótt a kelmék tűzőjére. De ma már természetesen, hosszú hegyes, nagylyukú fém tűt használunk.

 

A boutis technikával készült ruha vagy éppen ágytakaró meleg volt ugyan, de mivel nem volt végigbélelve nem volt nehéz, ami megkönnyíthette a viselését, illetve kezelését. A pamuttal való tömés mellett pedig az az érv szólhatott, hogy míg a gyapjú, ha összenyomják is – tehát itt belepréselik a két anyag közé – kirúgja magát, addig a pamuttömés megőrzi a tömörségét és keménnyé tömhető vele egy mellény vagy ing. Így a lovagkorban akár páncél alá, vagy egy kevésbé veszélyes, ámde rangos eseményen helyette is hordhatta az adott főúr. Mert természetesen ezek az időigényes, nehéz kézimunkával előállított ruhaneműk illetve használati tárgyak sem a szegények kiváltságaik voltak. Igazából a boutis egyfajta tűzési technika, amely Franciaország déli részén, a Marseilles-i kikötőkből Provance térségében terjedt el. Ide érkeztek India, Kína és Egyiptom legszebb és legnemesebb anyagai. A nagy, sok ezer szabót és varrónőt számláló marseillesi műhelyeknek a boutis volt a legnépszerűbb technikájuk. Sokszor keverik össze a boutist a szintén ebben az időben népszerű trapuntoval, ahol a hátoldalon vágott résen keresztül juttatják be a tömőanyagot. Különbözik a matelasz (matelassage) technikától is, ahol három réteget, amelynek felső rétege általában selyem vagy más értékesebb anyag, tűznek össze sima öltésekkel, de nem raknak közé tömést. Nagyon hasonló a marseillesi tűzés is, amit vermiculée-nek is neveznek. Itt a mintákat a 17 és 18. század folyamán gyakran kék fonallal tömték ki, ez adott egy kékes árnyalatot a fehér anyagnak.

A boutis technika készítői először vonalas mintákat követtek, de ahogy megjelent a pamutfonal, mint tömőanyag egyre finomabb és finomabb rajzolatokat tudtak kialakítani. Kedvelt minták voltak az állatok, virágok, tölgy és egyéb falevelek, keresztek és más vallási szimbólumok A provance-i lányok pedig naiv mintákat, világi szimbólumokat választottak elsősorban a saját életükből, hiszen sok boutis szerepelt tulipános ládákban is, elsősorban ágytakaróként. Közkedvelt díszítési technika volt a házasságkötéseknél valamint gyermek születésénél és keresztelésénél használt kelmék tűzésénél. Házasságkötéskor a menyasszony ruháját alkották meg a boutis tűzés segítségével. Sokszor viselt csak egy boutis mellénykét, vagy egy kendőt az ara, de sokszor a ruha szoknyáját is a boutis technikával alkották meg.  Sokszor ezeknek a mellénykéknek és szoknyáknak a mintáit vágták le és használták fel a másik igen népszerű ünnepi tárgy készítésekor: a keresztelő takaró készítésekor. Talán ezért maradt fenn több keresztelő takaró. Ezek a finom, díszes, de könnyű és meleg hófehér takarókat tekinthetnék a csecsemő ártatlanságának szimbólumainak is.

 

 Tulajdonképpen a 19. század végén vesztettük el ezt a technikát is. Mint oly sok minden az iparművészeti technikákból, ez is a tömeggyártás és a gépesítés áldozata lett. Az utóbbi 15-20 évben került elő újra a nagy kézműves technikák hatalnas történelmi dobozából, és nekem megint a foltvarrók gyanúsak….szerintem az ő kezük nyomán éled újjá a boutis napjainkban.

 

Hogyan is készül a boutis?

 

A munkához legalkalmasabb a fehér pamut lepedővászon. Nagyon fontos, hogy avatatlan legyen. A mintát grafittal rajzolhatjuk a vászonra, majd a vonalak mentén apró öltésekkel öltsük össze mindkét rétegen keresztül. A minta kivarrásához jó minőségű (vaxolt) kilt cérna ajánlott. Erős és időtálló. A kivarrott vonalak között keletkezett közöket utólag tömjük ki pamut fonal befűzésével, a nagy boutis tű segítségével. Akkor szép igazán a boutis, ha annyi fonalat tömünk be, hogy finoman, reliefszerűen domborodjon ki az anyagból a mintánk. Ne ijedjünk meg, ha a vásznon a szálak között túl nagy lyuk keletkezik, amikor kimossuk és összemegy a vászon, ezek a lyukak el fognak tűnni.

És ami marad, az a hófehér álomként is emlegetett színén fonákján ugyanolyan gyönyörű boutis kelme. Ami ma, modern korunkban elsősorban lakásdíszként kedvelt. És persze ennek csak kreativitásunk szabhat határt.

 

Kellemes öltögetést!

 

 

 

Felhasznált irodalom

 

·       a technikáról: www.la-maison-du-boutis.com (utolsó böngészés:2009. január 19.)

·       www.francepatchwork.com (utolsó böngészés:2009. január 19.)

·       www.patchwork-europe.com (utolsó böngészés:2009. január 19.)

·       http://en.boutis-quilt-creation.fr (Kumiko NAKAYAMA-GERAERTS iparművész weboldala) (utolsó böngészés:2009. január 19.)

·       Trisztán kiltről: http://www.vam.ac.uk/vastatic/microsites/1265_frost/?p=24

·       Foltvarázs folyóirat, 2005 március, 30 o.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

szerencsés pénz

(Szerencséspénz, 2010.07.03 14:03)

Keress naponta akár 100 euró-t, próbáld ki ingyen! http://szerencsespenz.c8.hu